Próbálkoztál már barber shop-pal?

Barber shop

Barber shop

Nem a ruha teszi az embert, de valahogy mintha mégis. Az emberek mégiscsak megnézik, hogy mi van rajtad, mennyire vagy ápolt és minden hasonló külsőségre felfigyelnek. Éppen ezért vannak, akik meglehetősen sokat adnak a külsejükre, hogy valóban fessek legyenek. Kiváltképpen az ismerkedés folyamatának az elején nagyon fontos, hogy valaki jó benyomást keltsen, különben fel sem kelti az ellenkező nemhez tartozók figyelmét. Igen ám, de hol található egy olyan fodrászszalon, ahol igazán kiváló munkát végeznek?

Budapesten két helyen is. Az egyiket az Andrássy út 76 szám alatt, a másik pedig a Móricz Zsigmond körtér 11 szám alatt. Mindkét szalonban barber csajok várják az ügyfeleket. Mit jelent ez? Azt, hogy nemcsak a fodrász mesterséget sajátították el, nemcsak hajat tanultak vágni, meg különféle frizurákat elkészíteni, hanem a szakállvágást is tökéletesen elsajátították. Sajnos nagyon sokszor az a kellemetlen tapasztalat éri a szakállat viselő férfiakat, hogy a kedves fodrász azt állítja magáról, ért a szakállvágáshoz is, de végül kiderül, hogy nem. Ez meglehetősen kellemetlen, hiszen nem azt kapja az ügyfél a pénzéért, amit elvárt volna, ennek következtében többé nem fog visszatérni. Napjainkban pedig a szakállviselés a virágkorát éli, tehát szükség van a profi borbélyokra. Az A76 Barber Shop Queens pedig az a hely, ahol igazi szakemberekre találsz az ott dolgozó csajok személyében. Garantáltan olyan sérót és szakállat nyírnak, amire mindig is vágytál.

Ráadásul olyan helyen található mindkét szalon, hogy a főváros bármelyik pontjáról könnyen megközelíthető. Az a76.hu internetes felületen megnézheted, hogy eddig milyen munkát végeztek, ugyanakkor itt a telefonszámot is megszerezheted, amin időpontot foglalhatsz. Tehát, ha szeretnéd, hogy végre egy igazi borbély szedje rendbe a szakálladat, akkor mielőbb keresd ki az említett weboldalról a telefonszámot! Az egyeztetett időpontban viszont legyél a helyszínen, hogy ne keletkezzen csúszás sem mások, sem a lányok munkaprogramjában!