A naperőmű az élhető jövő egyik záloga

Fotovoltaikus naperőmű

Annak érdekében, hogy a Földön minél tovább fennmaradhasson az élet és persze ideális körülmények között, szükség van arra, hogy amennyire csak lehetséges, óvjuk életterünket,és ne aknázzuk ki a végtelenségig a természeti erőforrásokat.

Ennek számtalan módja lehetséges, az egyik, ha minél több naperőmű működik. Ezek az olyan erőművekhez tartoznak, amelyek a napsugárzásból származó energiát hasznosítják. A naperőművek egyik része a fotovoltaikus, melyek napelemek segítségével állítanak elő elektromos áramot. Ennek a technikának az előnyei közé tartozik az is, hogy kíméli a környezetet, hiszen csökkenti a légszennyezettséget, az általa előállított áram felhasználásakor minimális a fényszennyezés, az ökológiai lábnyom.

Gazdaságilag is megéri naperőmű létesítésével foglalkozni, hiszen egyedül a beruházás kerül pénzbe, utána az áram előállítása tulajdonképpen teljesen ingyenes. Ez a befektetés egyelőre nagy összeg, de egyrészt idővel megtérül, másrészt pedig a tudomány fejlődésével egyre inkább csökkenthető.

Címkék:  ,