Klíma 150.000 Ft alatt: TCL!

TCL klímák

Sokan úgy vélik, hogy egy minőségi, illetve a mai igényeknek megfelelő klímára százezreket kell költeni, mert az ennél olcsóbb készülékek nem nyújtanak olyan magas színvonalat, mint a drágább társaik. Azonban a TCL klímák ezt megcáfolták, ugyanis 150.000 Forint alatti árúk ellenére, ugyanolyan jó teljesítményre képesek, mint azok, amelyek kétszer, háromszor ennyibe kerülnek.

A TCL márka bizonyára senki előtt nem ismeretlen, de ha elsőre nem is ugrik be valakinek, hogy miről van szó, amint azt mondjuk, hogy Alcatel, Blackberry, Rowa és IKEA Uppleva, akkor már biztosan bólogatni fognak, hogy hát persze, ismerik és el is ismerik ezeket.

Ugyanis ezek a TCL saját márkái, amelyeknek színvonala a TCL klímák esetében is megelőlegezett egyfajta nívót és a vásárlók részéről pedig bizalmat. Ez pedig nem is volt hiábavaló, ugyanis a TCL klímák hozták azt, amit elvártak tőlük. Egyesült bennük az inverter technológia biztosította magas hatékonyság és alacsony fogyasztás, az automata üzemmódokkal, a kényelmi funkciókkal, így nagyon kompakt gépeket lehetett megismerni ezekben.

A LED kijelző és az időzítő a felhasználóbarát jelleget erősít, míg az öndiagnosztika, a párátlanító funkció és az éjszakai üzemmód, a kényelmes és egészségre is jó hatással lévő használatot teszi lehetővé. Hiszen a TCL klímák jelezni fognak, ha bármi baj lenne a működésükkel vagy valamelyik alkatrészükkel, illetve emberi behatás nélkül figyelik és szabályozzák a páratartalmat, valamint a zajszintet is.

Sőt, ezen légkondicionálók fűtés opcióval is rendelkeznek, így az átmeneti időszakban remekül használhatók a fő fűtésrendszer helyett, vagy télen annak kiegészítéseképpen is. A hűtő és fűtő klímák általában még drágábbak, mint amelyek csak hűtésre alkalmasak, de a TCL klímák esetében még ez sem ad rá okot, hogy a 150.000 forintos lélektani határt átlépjék. Sőt, a Klíma Szakáruház ajánlatának köszönhetően, most még kedvezőbben is beszerezhetőek, ugyanis minden TCL klímára igazán jelentős akciót hirdettek meg.

Címkék:  ,