A kamara a vállalkozókért, a vállalkozók a kamaráért.
Megújult kamarai szolgáltatásokkal szeretnénk vállalkozóinkat bevonni az érdekvédelmi szervezet munkájába. Sokan nem igazán értik mi szükség van a kamarákra, pedig aki veszi a fáradságot, és utánanéz, tapasztalhatja, hogy kamarák már az 1800-as évek végén is működtek.
A kamara presztizse
A városvezetés rendszeresen kikérte az iparosok véleményét a közösség életét érintő kérdésekről. Az elismert iparosok nagy tekintélynek örvendtek, szakmunkásokat neveltek és vigyáztak a szakma becsületére.
Rang volt a soraik közé bekerülni és hamar kikerültek, akikre panasz érkezett. A mai felgyorsult világban éppen ezek a szűrők hiányoznak, erre a körbetartozás a legékesebb példa.
Miért jó a kamarai tagság?
- Azt szeretnénk, ha a kerületünkben élő és dolgozó vállalkozók első kézből értesüljenek az őket érintő változásokról és legyen egy fórum, ahol adnak a véleményükre,
- a kerületi kamarai honlapon ingyenesen hirdethetik vállalkozásukat, ezért mindössze a csekély éves tagdíjat kell befizetni,
- előadásokat hallgathatnak, részt vehetnek a Vállalkozói Klub rendezvényein,
- a rendszeresen szervezett kamarai rendezvényeken üzleti kapcsolatokat alakíthatnak ki, ismeretségeket köthetnek más vállalkozókkal,
- a kamara által szervezett üzleti utakon vehetnek részt, kedvezményes áron.
A kamara legfőbb célja az érdekérvényesítés, szélesebb körben az európai integrációra való felkészítés, együttműködések elősegítése a környező országok üzleti köreivel, szűkebb körben jelzéseket adni a politika részére a gazdaság állapotáról, a szakember képzés irányáról, összekötőkapocsként működni a helyi önkormányzat és vállalkozók között.
A kamara és az önkormányzat
2008 tavaszán több alkalommal tárgyalt a kamara az önkormányzattal, hogy azonos feltételek esetén nagyobb súllyal vegyék figyelembe a kerületi vállalkozókat.
Akkor az volt a válasz, hogy nem igazán ismerik a vállalkozásokat, a munkák viszont megkövetelik a professzionális hozzáállást és a tőkeerőt, mert az önkormányzat csak a megfelelő minőségben elvégzett munkák átvétele után fizet. A tárgyalás sorozat végén Dr. Mester László polgármester és Veszteg József a kerületi Vagyonkezelő Zrt. Vezérigazgatója figyelembe vette a kérésünket, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni.
Mit tesz a kamara a vállalkozókért?
Az idén először sikerült több kerületi vállalkozót bevonni az önkormányzati létesítmények felújításába. Több cég mintegy 30 millió forint, értékben végzett munkát (vizesblokk felújítás, átalakítás, csatornázás, lapos tetőszigetelés).
A kerületi kamarai honlapon megkezdtük a vállalkozók szakmák szerinti felsorolását a kerületivállalkozók menüpont alatt.
A vállalkozók érdekképviseletében fokozottan kívánunk részt venni, azt szeretnénk, hogy a vállalkozói réteg a kerületben megerősödjön és egymással is kössön üzletet és barátságot. Ez közös érdekünk, ezért szervezzük a Vállalkozói Klub találkozókat. Jelenleg a Gombás étteremben találkozunk havonta egyszer, ahol lehetőséget adunk minden kerületi vállalkozónak arra, hogy a vállalkozását bemutassa a közös üzlet reményében.
Mit tesz a kamara a lakosságért?
Azt szeretnénk, hogy a lakosságban tudatosuljon, hogy azok a vállalkozók, akik a kamara tagjai, felelősséggel tartozzanak munkájukért és a kamaránál panasszal is lehessen élni velük szemben Így hosszútávon kialakul egy tisztességes polgári réteg, s ez mindannyiunk közös érdeke.
A kamara ezen kívül a közösségi élet fő szervezője is, Vállalkozói Klubbot működtet, adományokat gyűjt és oszt, jótékonysági rendezvényeket szervez.
Kérjük, tájékozódjon a kamarák életéről a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara honlapján: www.bkik.hu
A kamarák szerepének megismeréséhez javasoljuk elolvasni a honlapunkon Dr. Parragh László MKIK Elnökének "A magyar gazdaság helyzetének vázlatos áttekintéséről" szóló jegyzetét. Szintén ajánljuk megtekintésre a Márta Tv Archívumban (2008. október 1-i műsorban) a jubileumi 50. Vállalkozói Klub rendezvény előadásait, Dr. Kovács Árpád az Állami Számvevőszék Elnökének és Dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnökének előadását.
Várjuk jelentkezését.
