A CSOK akár 10 milliót is jelenthet

CSOK- Családi Otthonteremtési Kedvezmény

Biztosan vannak, akik szeretnénk új lakást vásárolni. Sokan befektetési célból, vannak, akik családbővítés miatt, illetve új, kellemesebb környékre akarnak költözni. A CSOK esélyt teremthet ennek az álomnak a megvalósítására, hiszen a vissza nem térítendő támogatás komoly lehetőséget ad a vételár előteremtésében.

Fontos megjegyezni, hogy a CSOK csak és kizárólag gyermeket vállaló családok számára érhető el, tehát kifejezetten a gyerekek lakhatási megoldásának kulcsát jelenti. Aki legalább három gyermeket nevel, illetve vállalja, hogy a jövőben legalább három gyermeke lesz, részesülhet a rendkívüli, 10 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatásban. Ennek azonban további feltételei vannak.

Ilyen az életkor, a jövedelem és az önerő megléte. Ha mindezekkel rendelkezünk, és sikeresen elbírálták a kérvényünket, dönthetünk arról is, hogy a CSOK mellé további 10 millió Ft kedvező kamatozású hitelt választunk. Ezzel már 20 millió Ft áll rendelkezésre, amelyet önerővel kipótolva, már elérhető lehet a kiszemelt új ingatlan.

Címkék:  ,