A legnagyobb magyar városok

509px-Cifrapalota_Kecskemét_Zsolnay

A gyönyörű Zsolnay szecessziós Cifrapalota Kecskeméten

Iskolai tanulmányainkból még emlékezhetünk rá, főleg ha a földrajz a kedvenceink közé tartozott, hogy melyek Magyarország legnagyobb települései. Ez a rangsor többféle szempont szerint is felállítható. A lakosok számát nézve, a legnagyobb magyar városok 2013-ban sorrendben a következők: Budapest, Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Győr. A sorrend a városok területi nagyságát nézve sem különbözik a fentitől. A lakosok száma, az eltelt évek alatt többször változott ugyan, de csak ritkán változtatta meg a fenti sorrendet. Az adatok szerint, 1870-ben a második legnépesebb város még Szeged volt, ezt a helyet csak 1920-ban vette át Debrecen, Szeged pedig követte harmadikként. 1949-ben pedig Miskolc átvette Szegedtől a harmadik helyet, vagyis az a sorrend alakult ki, amelyik jelenleg is fennáll. Igaz, kisebb változások időközben történtek, hiszen a 80-as években Miskolc megelőzte Debrecent és Pécs is egy lépéssel Szeged előtt, a negyedik helyet foglalta el. 2010-re a sorrend visszarendeződött, Debrecen újra a második, Szeged a negyedik helyre került. Budapest fővárosi rangjának, fekvésének, valamint társadalmi szerepének és gazdasági vonzerejének köszönhetően, folyamatosan megtartotta az elsőségét. Volt ugyan olyan időszak, amikor lakosainak száma kissé visszaesett, de ez a sorrendre nézve nem volt komoly hatással. A városok lélekszámára a múlt században leginkább a háborúk, elsősorban az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés, illetve az ezt követő jelentősebb gazdasági és társadalmi változások hatottak, amelyek időről időre átírták a nem felsorolt kisebb városok jelentőségét, illetve lélekszám szerinti sorrendjét is.

Címkék: